Ez volt az. Az én tündérmesém ami halálra volt ítélve. A fiatalkori szerelem, az első igazi érzés mely
eluralkodik feletted... De bárhogy is harcolsz, a páncél egyszer eltörik s véget ér a harc a szerelemért. Nem vagy már elég erős és túlságosan fájnak a hegek ahhoz, hogy még egy lépést tegyél.
Ám végül nem te, hanem ő adja fel előbb, s lép ki a csatatérről egyedül hagyva téged a magánnyal. De ne félj, töröld le a könnyeid! Hisz egy nap valaki megfogja köszönni neki, hogy elengedett téged!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése